Page 4 of 4
„A gyermek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani.”
(Szent-Györgyi Albert)
A Kiss György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szászvár központjában, gyönyörű természeti és épített környezettel veszi körül tanulóit. Az épület felújított, hőszigetelt, korszerűen berendezett. A termek többsége interaktív táblával vagy okostévével felszerelt.
Az iskolaudvar sportolásra és játékra egyaránt alkalmas, a zárt területen műfüves pálya, homokozó, hinta és csúszda, valamint szabadtéri tornapálya kapott helyet.
A zeneiskola saját koncertteremmel, szolfézsteremmel rendelkezik, kölcsönözhető hangszerállománnyal.
Ha Ön is hisz abban, hogy gyermeke tehetséges, mi segítünk megtalálni, miben is az!
Hogyan tesszük meg ezt?
- Iskolánkban kis létszámokban, csoportbontásban tanulunk, kihasználjuk a digitális tanulás lehetőségeit a tantermi oktatás keretei között is.
- Szaktantermi rendszerben, változatos oktatási formákban oktatunk.
- Az épületben kapott helyett a községi könyvtár, az orvosi szoba.
- A nehézséggel küzdő tanulókat fejlesztő szakemberek segítik: logopédus, fejlesztő pedagógus, gyógytestnevelő, esetleg utazó gyógypedagógus áll a rendelkezésünkre
- Két idegen nyelv tanulását biztosítjuk, az angolt és a nemzetiségi német nyelvet, melyből DSD nyelvvizsgára is felkészítjük tanulóinkat. Az első idegen nyelv mellé szakköri keretben felvehető a másik idegen nyelv is.
- A mozgás biztosítására tornateremmel, tornaszobával, műfüves focipályával, szabadtéri tornapályával, valamint változatos mozgásformák gyakorlásának lehetőségével támogatjuk tanulóinkat. Igény szerint választható a labdarúgás és a kézilabda edzés, vagy a Rátgéber Akadémia kosárlabda foglalkozásai.
- A légzőszervi megbetegedésekkel küzdők segítésére használjuk a sószobánkat
- A zenei nevelés mellett iskolánk névadójához hűen szakköri kínálatunk erősíti a képzőművészeti tehetségek felkutatását kerámia szakkör és rajz-szakkör formájában
- Hagyomány a tánciskola szervezése és az elsősegélynyújtás elsajátítása, melyeket hivatalos vizsgával zárhatnak tanulóink.
- A tanulók biztonsága érdekében az iskolának beléptető rendszere van, valamint a beiskolázási körzetben iskolabuszok szállítják tanulóinkat településükre.