Útibeszámoló a Nyitott szemmel és füllel Ausztriában – Nemzetiségi táborok 2024. évi költségvetési támogatása pályázat megvalósításáról (NTAB-KP-1-2024/1-000385-VAL-ELS/001)
A pályázatnak köszönhetően az alábbi program szerint, 40 németes tanulóval 6 napot tölthettünk el az ausztriai nyelvi-népismereti táborban.
vasárnap: Kora reggel indultunk, Szlovéniában a Dráva mellett vezetett az utunk. Kb. 17 órára érkeztünk Flattachba, a szállás elfoglalása után ismerkedtünk a településsel, majd megvacsoráztunk és megbeszéltük a diákokkal a következő napi programot.
hétfő: A gyerekek 3 csoportban német órákon vettek részt, majd gyors öltözést követően indultunk Obervellach majd a Mallnitz falun át az ANKOGEL völgybe. A kabinos felvonóval kirándultunk az Ankogel tetejére. Volt hó! A gyerekek hógolyóztak, hóembert építettek, szaladgáltak. Utána egy laza sétát tettünk a völgyben a Stappizer See-hez, aztán Obervellach sétáló utcájában csapatos kommunikációs feladatot oldottak meg anyanyelvi beszèlőket meg-szólítva. A gyerekeknek este szobaértékelést tartottunk, villámkérdéses feladatokkal vetélkedtek.
kedd: A délelőtti órákat ma a magyarországi nemetes tanárok is meglátogatták, a csoportok összetételét optimalizáltuk, ès meghallgattuk a gyerekeket, akiknek a nyelvtudását és kommunikatív kompetenciáját az osztrák kollégák megdicsérték. Délután a Wörtherseehez és a környékére szerveztünk programot. A csapatok kérdés sorral vágtak nekik az állatfarmnak, Feld am Seen, ahol a német nyelvű feliratok közt, keresték a válaszokat kérdéseinkre. Ezután elindultunk a brunnachi felvonóhoz, ahol 1908 méterre mentünk fel. Fent megnéztük a tavakat, a gyerekek készségfejlesztő játszótéren játszottak, egy tutajon közlekedtek a tavon, és megkóstoltuk Karintia leghíresebb Strudelét, ami a Beunnachon készülő túrós rétes. A szállodába visszatérve a csapa-toknak véglegesre kellett írniuk a feladatlapokat, és a csapatnévvel verset kellett írniuk német és magyar nyelven is. A vacsorát a napi villámkérdések, és a szobaszemle eredményei követik.
szerda. A délelőtti nyelvórák után következett a Grossglockner alpesi út, ez volt a nap fő attrakciója. A Grossglockner különlegessége volt, hogy egy szakaszon egy felhőben utaztunk. Ezután visszatértünk a szállásra, egy 10 perces átöltözést követően továbbmentünk Gmündbe, a Foltermuseumba. A múzeumnak a 11. században épült Burg Sommeregg ad otthont. A börtönmúzeum áttekintette a börtönök világának történetét, korhű és korabeli kínzóeszközöket életnagyságú viaszfigurákon mutatták be. A Sommeregg várból megnéztük a panorámát a völgyre, majd visszatértünk a szállásra. A vacsora után versíró és szavaló versenyt tartottunk a csapatoknak, az előadásokat zsűriztük.
csütörtök: Reggeli után indultunk Bad Bleibergbe, az ércbányába, ahol mindenki védőfelszerelést kapott, munkásnadrágot, kabátot és sisakot. Egy 84 méteres csúszdán vezetett lefele az út, ahol a bánya egyik fő járatához érkeztünk. Megtudtuk, hogy a 900 éve üzemelő bányában ólmot és cinket bányásznak, a bányászat munkamódszerének fejlődéséről, a gépesítésről, és a termálvíz felfedezéséről is hallottunk, ami a bánya járatait egy egész évre elárasztotta. A vezetés interaktív volt, fény- és zenei elemekkel tarkított. A bányászok sorsáról, Szent Barbaráról, a bányához kapcsolódó babonákról és Paracelsus gyógyító alkimista tevékenységeiről is hallottunk. A vezetés németül volt, de tolmácsoltuk magyarra is a gyerekeknek. Megnéztük a Blau Nepomuk nemespenészes sajt érlelési folyamatát, ami helyi specialitás. A bánya után Gmündbe mentünk a Porsche múzeumba. A benti program jobb is volt az esős szeles idő miatt. A fiúknak különösen tetszett a közel 20 db veterán és modern kiállított Porsche, de a lányok is megtalálták a számukra érdekesebb járműveket. Ezután besétáltunk Gmünd középkori zegzugos utcácskàin keresztül a központba, ahol kellemes városnéző sétát tettünk. A szálláson a diákok még egy órán át csapatokban dolgoztak a feladatok megoldásán. Vacsora után került sor a záróestre. Először a csapatok meginterjúvolták a 2 helyi diákot, aztán bemutatták az egy-egy perces filmet a táborról, végül villámkérdésekre válaszoltak.
péntek: Korán reggel elindultunk hazafelé, de útközben még megálltunk Landskornban, ahol egy 186 fős majomkolónia életét figyeltük meg. A német idegenvezetést kevésbé kellett tolmácsolni, mert a téma a gyerekek számára könnyű volt, a hallott szöveg nagy részét értették. Pár megállást követően este 8-ra érkeztünk Szászvárra.