Élménybeszámoló a Határtalanul! erdélyi tanulmányi kirándulásról
Mi, hetedik évfolyamosok nagyon megörültünk, amikor 2025 őszén Maglódi tanárnő és osztályfőnökeink közölték velünk, hogy nyert iskolánk Határtalanul pályázata, így 2026 májusában 6 napot tölthetünk Erdélyben.
Egész tanévben sokat beszéltünk a tanulmányi kirándulásról, de igazán áprilisban és májusban hangolódtunk rá fali újság készítésével, feladatok megoldásával, „idegenvezetőként” készültünk a választható témákból. Előkészítő órát 2 alkalommal is tartottunk, mert sok volt a megbeszélni valónk, sőt indulás előtt 2 héttel a szülőkkel és a tanulókkal közös szülői értekezletet is tartottunk a tanulmányi kirándulással kapcsolatban.
Az előkészítő órákon a pedagógusok bevonták a tanulókat az előkészítő órák témáinak feldolgozásába, a tanári előadások mellett a tanulók is tartottak kiselőadásokat egy-egy híres erdélyi személyről, a felkeresendő településekről, Erdély nevezetességeiről. Sok információt kaptunk a Barangoló digitális tartalomból választott ismertetőkből, melyből vetélkedőt állítottak össze a nevelők, ennek eredményét csak a buszon tudtuk meg, útban Erdély felé.

Faliújság a verseny feladataival
A diákok csoportmunkában prezentációt készítettek Erdély történelméről, a kirándulás során felkeresendő városokról, az ottani népviseletekről és szokásokról, ezeket elő is adták társaiknak az indulás előtt.

Prezentáció bemutatása Erdélyről
Az előkészítő órákon beszéltünk a trianoni békéről és következményeiről, Románia etnikai és vallási összetételéről, a kirándulás alatt követendő magatartásról, a buszos utazás szabályairól.
Megbeszéltük, hogy mik legyenek a közös kézműves foglalkozáson elkészítendő tárgyak: az alsósoknak dekupázs technikát, a felsősöknek kulcstartó készítést választottunk, összeállítottuk a futballcsapatot a barátságos mérkőzésre.
2026. május 12-én hajnalban végre elindultunk a magyar-román határ felé.
2026. május 12. és 17. között 6 napot töltöttünk Erdélyben, ahol programunk a következő volt:
1. nap: Nagyszalonta: Megtekintettük a Csonka-tornyot és az Arany kiállítást. Nagyvárad: Felkerestük a bazilikát, és a Püspöki Palotát, ahol megtekintettük a Szent László és az egyháztörténeti kiállítást. Kolozsvár: Mátyás szülőházát, a Szent Mihály templomot, a Mátyás szoborcsoportot néztük meg a városközpontban. Az első szállásunk Torockón volt.

Csonka torony – Nagyszalonta

Bazilika és Szent László szobor – Nagyvárad

Mátyás szoborcsoport – Kolozsvár

Szállás Torockón – háttérben a Székelykő
2. nap: Torda: A sóbánya megtekintése. Marosvásárhely: Megnéztük a várat, a Rózsák terén a szecessziós épületeket, majd felkerestük a Kultúrpalotát. Ellátogattunk a Teleki Tékába és a Bolyai Múzeumba. Segesvár: A várat felkeresve és bebarangolva megbeszéltük az 1848-49-es szabadságharc erdélyi eseményeit is, megnéztük és megmásztuk a híres „diáklépcsőt”. Fehéregyházán koszorúztunk a Petőfi emlékműnél. A tanulók TOTÓ-t töltöttek ki az
1-2. napon látottakkal kapcsolatban, melyet a buszon meg is beszéltünk, értékeltünk.

Sóbánya – Torda

Kultúrpalota – Marosvásárhely

Óratorony – Segesvár
3. nap: Parajd: Felkerestünk egy sóműhelyt, ahol megnézhettük, hogy milyen termékek készülnek sóból: Szováta: Megnéztük a Medve tavat, majd a Medve tanösvényen sétálva megfigyeltük a terület növény- és állatvilágát, a felszíni só kibúvásokat. Szejkefürdőn ellátogattunk a Mini Erdély kiállításra. Máréfalván a tájháznál megismerkedtünk a székelyek hagyományaival, utána a máréfalvi és fenyédi gazdák felkeresésével, csoportokra osztva gyűjtöttek adatokat a székelykapukról és a paraszti gazdaságokról a tanulók, majd futballmeccs következett a helyi iskolásokkal. Sajnos idén is vereséget szenvedtünk.

Látogatás a sóműhelyben – Parajd

Mini Erdély – Szejkefürdő


Adatgyűjtés a székelykapukról – Máréfalva

Barátságos futballmérkőzés a fenyédi diákokkal
4. nap: Farkaslaka: Felkerestük Tamási Áron sírját, ahol koszorúztunk is.
Szejkefürdőn fölsétálunk a székelykapukon keresztül Orbán Balázs sírjához.
Székelyudvarhelyen a fenyédi polgármester vezetésével megismerkedtünk a város nevezetességeivel, felkerestük az Emlékezés parkját, ahol történelmi személyekhez kapcsolódó feladatokat oldottak meg a diákok.
Délután traktorral kirándultunk a Madarasi-Hargitára, ahol megismerkedtünk a terület növény- és állatvilágával. A csúcsra is fölmentünk, ahol a helyi túravezetőnktől hallhattuk a Hargita földrajzi keletkezését, s 1801 méter magasról nézhettük meg a környező havasokat.
Késő délután ellátogattunk Küküllőkeményfalvára, Szászvár egyik testvértelepülésére.

Koszorúzás Tamási Áron sírjánál – Farkaslaka

Séta Orbán Balázs sírjához – Szejkefürdő

Városnézés Székelyudvarhelyen

Kirándulás a Madarasi-Hargitára
5. nap: A Székelyudvarhely – Zetelaka – Gyergyószentmiklós – Pongrácz-tető útvonalon jutottunk el a Békás-szoroshoz és a Gyilkos-tóhoz, megismerkedtünk földrajzi keletkezésükkel és a tó legendájával.
Gyergyószárhegyen megtekintettük a Lázár-kastélyt, felelevenítettük Bethlen Gábor fejedelem uralkodását.
Délután, Fenyédre visszaérkezve kézműves foglalkozást tartottunk a helyi diákoknak, majd közösen elültettük a Magyarországról hozott tiszafát az iskola udvarán.
Az iskolában ismerkedtünk, beszélgettünk a fenyédi diákokkal.

Séta a Békás-szorosban

A Gyilkos-tónál

Kézművesfoglalkozás a fenyédi iskolában

Tiszafa elültetése a fenyédi iskola udvarán
6. nap: Gyulafehérváron sétáltunk a várnegyedben, majd Vajdahunyadon a várat fölkeresve megismerkedtünk Hunyadi János életével, Déván a várnál meghallgattuk a Kőmíves Kelemen című népballadát, Aradon megemlékeztünk a 13 vértanúról és koszorúztunk az emlékműnél, majd a határ felé vettük utunkat.

Séta a gyulafehérvári várnegyedben

Vajdahunyad

Koszorúzás a vesztőhelyen – Arad
Magyarországra érve már nagyon éhesek voltunk, így jólesett, hogy Szegeden megálltunk vacsorázni. 22 órára értünk Szászvárra.
A témanapot a Nemzeti Összetartozás Napján tartottuk, a megemlékezésen a műsort mi, 7. évfolyamos tanulók adtuk. Kicsit izgultunk, de jól sikerült a szereplés, tetszett a műsor tanárainknak és az iskolatársainknak.


A 7. évfolyamosok műsora a Nemzeti Összetartozás Napján iskolánk tornatermében
A hazaérkezést követően elégedettségi kérdőívet adtak nekünk nevelőink, amit az értékelő órán meg is beszéltünk. Mindenkinek tetszett a szállás, a programok, az is jó volt, hogy
minden helyszínen mi diákok – már itthon felkészülve – tartottunk „idegenvezetőként” ismertetőket a településekről, a híres irodalmi vagy történelmi személyekről, az épületekről és természeti kincsekről.
Mindenki véleménye megegyezett abban, hogy szívesen elmenne máskor is Erdélybe.









































































































































































