„A gyermek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani.”
                                                                 (Szent-Györgyi Albert)

A Kiss György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szászvár központjában, gyönyörű természeti és épített környezettel veszi körül tanulóit. Az épület felújított, hőszigetelt, korszerűen berendezett. A termek többsége interaktív táblával vagy okostévével felszerelt.

Az iskolaudvar sportolásra és játékra egyaránt alkalmas, a zárt területen műfüves pálya, homokozó, hinta és csúszda, valamint szabadtéri tornapálya kapott helyet.

A zeneiskola saját koncertteremmel, szolfézsteremmel rendelkezik, kölcsönözhető hangszerállománnyal.

               Ha Ön is hisz abban, hogy gyermeke tehetséges, mi segítünk megtalálni, miben is az!

Hogyan tesszük meg ezt?

  • Iskolánkban kis létszámokban, csoportbontásban tanulunk, kihasználjuk a digitális tanulás lehetőségeit a tantermi oktatás keretei között is.
  •  Szaktantermi rendszerben, változatos oktatási formákban oktatunk.
  • Az épületben kapott helyett a községi könyvtár, az orvosi szoba.
  • A nehézséggel küzdő tanulókat fejlesztő szakemberek segítik: logopédus, fejlesztő pedagógus, gyógytestnevelő, esetleg utazó gyógypedagógus áll a rendelkezésünkre
  • Két idegen nyelv tanulását biztosítjuk, az angolt és a nemzetiségi német nyelvet, melyből DSD nyelvvizsgára is felkészítjük tanulóinkat. Az első idegen nyelv mellé szakköri keretben felvehető a másik idegen nyelv is.
  • A mozgás biztosítására tornateremmel, tornaszobával, műfüves focipályával, szabadtéri tornapályával, valamint változatos mozgásformák gyakorlásának lehetőségével támogatjuk tanulóinkat. Igény szerint választható a labdarúgás és a kézilabda edzés, vagy a Rátgéber Akadémia kosárlabda foglalkozásai.
  • A légzőszervi megbetegedésekkel küzdők segítésére használjuk a sószobánkat
  • A zenei nevelés mellett iskolánk névadójához hűen szakköri kínálatunk erősíti a képzőművészeti tehetségek felkutatását kerámia szakkör és rajz-szakkör formájában
  • Hagyomány a tánciskola szervezése és az elsősegélynyújtás elsajátítása, melyeket hivatalos vizsgával zárhatnak tanulóink.
  • A tanulók biztonsága érdekében az iskolának beléptető rendszere van, valamint a beiskolázási körzetben iskolabuszok szállítják tanulóinkat településükre.